• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
PDF Nyomtatás E-mail


Az első CCD véget ért…

Az április 21.-i, szombat esti összesítés 1304 kiló pontyot mutatott. A C szektorban mindössze 20-20 kiló választotta el egymástól az első három csapatot. Az A -és B-ben is hasonlóan kiélezett a helyzet. Az átlagsúly ismét 10 kilogramm fölé került. Délelőtt a Titán Baits megfogta a második húsz-plusszost.

A díjazásról is muszáj szót ejteni, méghozzá a legnagyobb elismerés hangján.

A három szektorban külön-külön jutalom illeti az első három helyezett csapatokat. 150-100 és 50 ezer forint értékben. Ezeket a tárgyakat, felszereléseket és bojlikat a Walterland áruházaknak, a Pelzer-Mosella Kft.-nek, a Max Carpnak, a Gigant Baits termékek gyártójának illik megköszönni. A Keleti Horgászbolt, a Dovit Kft. és a Horgaszclub.hu internetes portál további bőkezű ajándékokat kínált. A bojlis verseny szektoronkénti első helyezettjei közül került ki az abszolút győztes csapat, aki visszanyerte a nevezési díj háromszorosát, dupláját, illetve az alapösszeget. A harcsafogó versenyen és a pontyos küzdelemben egyaránt elindult kilenc csapat legjobbika pedig a CARPLOVE Kft., - a PONTYSHOW szervezője- jóvoltából 400e Ft pénzjutalomban részesült.

Az egyetlen női versenyző egy új generációs fejlámpát kapott a TAKTIKAI Lámpák forgalmazójától, és meghívást a Horgaszclub.hu következő pontyfogó versenyére. Külön díjat kapott az első hal megfogója a Dreamcarp.hu-tól. Méghozzá 50e Ft értékű bojlit készítenek számukra saját, egyedi receptjük alapján. A legnagyobb és legkisebb hal elejtője, valamint az első három legnagyobb átlagsúlyt produkáló csapat a serlegeken kívül 25-25 kilogramm Gigant bojlit zsákolhatott be, és meghívást nyertek egy 6 napos Merenyei horgászatra, valamint a Csépai Kinizsi HE. bojlis tavára. A nagy rutinnal rendelkező szektorbírók, mérlegelők (Benkovics győző, Boros Tomi, és Kiss Attila) pedig munkájuk elismerése képen 1-1 hetet horgászhatnak Palotáson. A verseny az utolsó pillanatokban igen szorossá vált, hiszen például az A szektorban 47 dekagramm döntötte el az első és második helyezettek sorsát.

Nagyon köszönjük a versenyzők sportszerű magatartását, hiszen egyetlen vitás kérdés sem merült fel a 102 óra alatt. Nem volt keresztbe-húzás, rá-, vagy eletetés, sőt mindenki igyekezett segíteni a „konkurenciának” is.

A Titán Baits keményen tarolt! A harcsás versenyből 2-es helyezési számot vittek magukkal, a bojlis fordulóón a szektor 1-et hoztak, így közel egy millióval gazdagabban térhettek haza.

Az ígért – névre szóló DVD-t mindenki postán kapja meg, és a legeredményesebb bojlis csapatról, a B&B Carphunter-Decathlon testvérekről Palotáson külön film is készül.

Az emléklapokon és kis kupákon kívül, maradandó élménnyel távoztak még azok is, akik nem részesültek díjazásban. Egy új generációs versenysorozat vette kezdetét a CCD-vel, ahol egymás megbecsülése, a halak és a horgászat szeretete az elsődleges szempont.


Eredménylista - Szektor - PDF letöltés

Eredménylista - Összetett - PDF letöltés

 


 


Eredménylista Pontyfogó - PDF letöltés


Fotó Galéria:


A IV. Harcsafogó verseny dobogósai

I. CARPLOVE Team - Uhrin János , Komáromi Tibor

II. WRC Horgászcentrum - Juhász Béla , Tóth Imre

III. Pancser Harcsa Team - Kálai Gábor , Szabó Zsuzsanna

 

I. Pecatúra Média Kupa


Ime az első pontyok és a vezető csapat a Média Kupáról! (Friedmanszki Dávid, Juhász Bertalan - Prologic II. Team)

A "Spanyolok" is képviseltetik magukat a merenyei tározón...

 

 

"Bravó fiúk"... (Gazsi Máté, Hollósy Zsolt)

Carp - MAX Carp módra - Birki Andris

....és a GOOO MAX!!!! csapat (Birki Andris, Povázson Gábor)


A Keleti Horgászbolt is dobogó közelben van. Palócz Pali aspiráns, a legtöbb halfogó cím eléréséhez.

Titan Baits Team legnagyobb hala: 22,92 kilogramm

A Mák Team még az abszolút kategóriában is esélyes.

 


 

I. Pecatúra Média Kupa - IV. Harcsafogó Kupa MERENYE


I. pecatúra média kupa 32 óra után

Az első éjszaka keményen megdolgoztatott jó néhány csapatot. A Bravó Carp Team például 24 kapásból halaik többségét megfogta, de mégis mérhető csak egy volt közülük. A C szektor szemben lévő oldalán a B&B Carphunter Decathlon csapat is több mint 20 alkalommal ugrott a csónakba, de csak két mérhető hal került a szákba. A kíméletihez legközelebb horgászó Keleti Horgászboltnak mind a négy halát ugyanaz az etetés adta. A B szektor eddigi összfogása messze a C alatt maradt, pedig sokan esküdtek rá, hogy a hűvös időben adni fogja a nagytestű pontyokat. Aggodalomra semmi ok, hiszen az ország különböző pontjairól ennél rosszabb visszajelzéseket kaptunk. Az eddigi teljesítmény: 422,99 kilogramm, 44 darab. Az átlagsúly pedig 10,07 kg. Várjuk a folytatást, és a szebb időt.


Carp and Catfish Days

 

A szektorok és helyek:

 


A NEVEZÉSEKET LEZÁRTUK! 2012.04.06.

Az I. PECATÚRA MÉDIA BOJLIS KUPA

Versenykiírása letölthető: Hírek menüpontból vagy pdf-k


A IV. MERENYEI HARCSAMARATON-ra nevezés:
Benkovits Győző telefonján: +36305381901

Versenykiírás letölthető: Hírek menüpontból vagy pdf-k

ELKEZDŐDÖTT!



 

Elkezdődött a CCD, az idei esztendő legrangosabb média-támogatását élvező egyhetes harcsa-és pontyvadászat Merenyén.

A Carp&Catfish Days verseny első fordulója a harcsákat vette célba. 37 csapat kezdte a nagybajuszúakat üldözni 2012. április 15.-én, vasárnap déltől. A megnyitót és sorsolást bőséges terülj-asztalkám előzte meg. Jól illett a csirkecombokhoz a Polgár Pincészet Chardonay Ottonel  Muskotálya. Persze szemügyre vették a fiúk az értékes díjakat is. A versenyt támogató szponzorok közül a Sziget horgászbolt minden indulónak stupeket, és „csöves szerelést ajándékozott. A BUKIMIX vödrös harcsapelleteket és lebegő UFÓT kínált. A pólókat a POLOTRANSZ Kft. dizájnolta és készítette. A helyezettek díjazásáról a KELETI HORGÁSZBOLT és az ENERGOFISH Kft. gondoskodott. Az első helyezett egy 360-as gumicsónakkal és egy 66 librás villanymotorral térhet majd haza. Az a kilenc csapat pedig, akik itt maradnak a következő vasárnapig, a bojlis versenyen is, a CARPLOVE jóvoltából 400eFT fődíjban részesülnek. A DOVIT, DREAM CARP, MOSELLA, MAXCARP, PELZER, WALTERLAND , GIGANT BAITS, a KELETI HORGÁSZBOLT és további támogatók értékes ajándékain kívül a helyezettek visszanyerik a nevezési díjuk többszörösét is. Köszönjük az elegáns rendezvénysátor és installációhoz nyújtott önzetlen segítségét a HORGÁSZKLUB.HU és a NO-ZSO Team Hungary-nak.

Az első délután még csak az apróbbak jelentkeztek, de közvetlen éjfél előtt felvisított a Carplove Palotás Team jobb szélső állványának jelzője. Nem is hagyta abba egy fél percen keresztül. Uchrin Jani egy pillanatra ledermedt, mikor az öreg szürke néhány másodperces megállást gondolt. A rutinos horgász azonban szigorúan ráemelt, a kontaktus meg volt, és már csak húsz perc kemény parti fárasztás kellet, hogy kiemeljék a jó negyvenesre taksált jószágot. A reggeli mérlegeléskor azonban kiakadt az 50 kilóig kalibrált műszer. Az újonnan hozott mázsás eszköz mutatója azután nettó 57 kilónál állt meg. Gratulálunk a Carplove-os fiúknak, de nem érnek rá lazsálni, mert folyamatosan csörög azóta is a mérlegelőket hívó telefon. Persze a kamerák is forognak, hiszen a Pecatúra májusi műsora is az eseményről szól, de film készül a Fishing&Huntig csatorna részére is. Ami pedig nagy öröm a horgászoknak, hogy Koós Ferenc harcsavadász – a rendezvény fővédnökeként – sorra járja az állásokat és szívesen szolgál önzetlen tanácsokkal az őt faggatóknak.

 

fotó: Plócz Pál

szerző: Kátai Robo

Uhrin János (CARPLOVE PALOTÁS TEAM) az első éjszaka megfogta az eddigi legnagyobb, 57 és feles harcsát.


 

 

1. Mák Team Mák Gábor-Szabó Sándor-Ámor Kornél

2. Kecskeméti Széktó Carp Team  Gombár József-Nagy Tamás-Gulyás Árpád

3. Juhos Team Juhos Györgyné-Juhos György

4. Carp Zoom Kriminális Elmék csapat Kerékgyártó Lajos-Ludvig László

5. Tóth Carp Team Tóth István-ifj.Tóth István

6. Keleti Horgászbolt Turi Károly-

7. TF-Gear DT Blumencarp Team Kovács Attila_Horváth László

8. Bravo Carp Team Gazsi Máté

9. Csadacsali-Team Szabó Barnabás-Györgyi Szabolcs-Hegedűs Gábor

10. B&B Carphunter-DECATHLON Team Bódi István-Bódi Attila

11. Maxcarp Team Birki András-Povázson Gábor-Kovács Imre

12. TNT Alföldi Gergely- Újlaky Péter

13. Pécsváradi Aranycipó Team Molnár Tibor- Peischer Péter- Ifj. Molnár Tibor

14. Geri Securty Zsolt Norbert-Sztujber László

15. Carplove-Palotás Team Komáromi Tibor-Uhrin János

16. Prologic Team II. Friedmanszki Dávid-Juhász Bertalan

17. Walterland Team

18. Prologic Team I. Gazsi Arnold-

19. Ttitan Baits Team Rontai Zoltán-Figler Zsolt-Wagner Csaba

20. Patty Team Szögi László-Vecsernyés Vince

21.  Big Carp Baits Team Nagy Attila-Kővári Zoltán-Bodó Bernadett

22. Black Cat Team Szilágyi András-Váradi Gábor

23. Carplove-Szelid Team  Katona József-Vajda László

24. Prince Carp Team Herczeg Norbert-Béres Róbert-Béres Ádám

25. Szives Carp Team Lakatos István-Görög János-Hegyi István

26. Horgaszclub.hu - Pecatúra Team Simai Ferenc-Simai József

27. Horgaszvideo.hu Team

* a kiemelt csapatok mindkét versenyre neveztek


A IV. HARCSAMARATON eddig nevezett csapatai:

 

1 TNT Alföldi Gergely - Újlaky Péter

2 Dabas Team Holu János

3 Barcsák Team Barcsák Róbert - Illés János

4 Pucok Team Gócza Zsolt

5 Mák-Team Mák Gábor - Szummer Péter

6 Pécsváradi Aranycipó Carp-Team Molnár Tibor - Peischer Péter - Ifj. Molnár Tibor

7 Mata-Hari Team Darányi Tibor

8 Diégo Team Pintér Norbert - Mátrai Máté

9 H.O.H.E Szabó Ferenc

10 WRC Horgász Centrum Juhász Béla - Tóth Imre

11 SILURO team Erdős Béla - Török István

12 Pupák Team Füleki Gábor - Tarbaj Ágnes

13 TF-GEAR DT BLUMENCARP Team Kovács Atilla - Horváth László

14 HA-Team Hegyi Pál - Ambrózi Gábor

15 Harcsavadász team Szakács István - Szőke Zoltán

16 megnevezés később Sándor Atilla - Szabó Róbert

17 Silurus Glanis Team Vasáros Balázs - Zsédely Gyula

18 megnevezés később Szőcs László

19 megnevezés később Lovati András

20 Tárnoki Imre Kft. Tárnoki Imre - Mayer György

21 Rudelem team Maul Gábor - Bőzs Zsolt

22 Szabadi Team Schneider Csaba

23 X-CITER Team Kovács Gábor - Bogár Zoltán

24 Hegykő Team Szigeti Sándor - Horváth Szilárd

25 Sankó Team Virág Sándor - Fekete Csaba

26 GERI Security Zsolt Norbert-Sztujber László

27 Vizipók Team Konpf János

28 Titán Baits Wagner Csaba - Figler Zsolt - Rontai Zoltán

29 CARPLOVE PALOTÁS Team Kracsál Ferenc - Komáromi Tibor - Uhrin János

30 BETLI CAT FISCH Mayer Tibor Molnár Tibor

31 Keleti horgászbolt Geiger István - Túri Károly

32 GUFI-TEAM Nagy Gyula - Kovács Tamás

33 Duracel Team Vogel Zoltán - Ruppert János

34 BLACK CAT Team Szilágyi András - Váradi Gábor

35 Rebét Team Ungrádi Zsolt - Farkas Kálmán

36 DANI Team Dani László - Dani György

37 KOKK Team Németh Zsolt - Dobai Ottó

38 PANCSER HARCSA Team Kállai Gábor - Szabó Zsuzsanna

39 WALLER SEE Team Marton Christian - Marton Robin

* a kiemelt csapatok mindkét versenyre neveztek

 

fooldal-2